A szülőknek meg kell védeniük a gyermekeiket az iskolai erőszaktól
Sajtóértesülések szerint november 2-án négy szülő tett feljelentést a rendőrségen azért, mert általános iskolás gyermekeiket bántalmazták a társaik a XVI. kerületben. Úgy tudni, az elkövetők a pusztán 13-14 éves gyerekeket közterületen bántalmazták, letérdeltették, gázpisztollyal fenyegették az iskolatársaik, akik a cselekmények egy részéről mobiltelefonnal felvételt is készítettek.
Felmerült a gyanú, hogy az elkövetők azzal a céllal vették videóra a megalázást, hogy az egyik közösségi oldalon egy kihívás keretében közzé tegyék a felvételt. Kovács Ildikó, az Önvédelem Oktatás szakértőjének, vezető instruktorának meglátása szerint napjainkban a szülők már nem tehetik meg azt, hogy nincsenek jelen a közösségi médiában.
"Látniuk, tudniuk kell a szülőknek azt, hogy ezeken a közösségi oldalakon milyen élet zajlik, milyen kihívásokat terjesztenek. A szülők csak akkor tudják megvédeni, illetve felkészíteni a gyermekeiket a rájuk váró veszélyekre, ha tisztában vannak azokkal."
Emellett szerinte rendkívül fontos, hogy önvédelmi ismeretekkel rendelkezzenek a gyerekek, hogy meg tudják előzni a bajt, legyen szó közterületi inzultusról, támadásról vagy iskolai zaklatásról.
Kovács Ildikó úgy véli, minden ilyen jellegű szituációnak megvannak az előzményei, amelyeket a gyerekek felismerhetnek, gyanúsnak vélhetnek, ezáltal pedig jó eséllyel el is kerülhetnek. Azonban azt tanácsolja, ha bárki hasonló helyzetbe kerül, működjön együtt az elkövetőkkel, hogy aztán minél hamarabb szabadulhasson a veszélyes szituációból és segítséget kérhessen.
Kovács Ildikó 2023. december 1-jén tart kamaszoknak önvédelmi workshopot, Érj haza biztonságban! címmel. Az eseményre Budapesten, a Mária utcai edzőteremben kerül sor 18-20 óráig. Az eseményről bővebben ide kattintva lehet tájékozódni.

- Megosztás:
- A kalandorok is tudják: mielőtt nekivágsz a világnak, tanulj önvédelmet!
- Legyél virtuális támogatója olyan gyermekeknek, akik önvédelmet tanulnának, de nélküled nem tehetik